The Soft Pack - Down on lovin
Rá akartam keresni erre a dalra, de két év alatt a zenekar nevét és a szám címét is elfelejtettem, aztán valahogy csak megtaláltam. Nem kifejezetten eme felvételt nézve szerettem meg őket, de haragudni ez alapján sem tudok rájuk. Pedig ugye aki lemegy a tengerpartra gitározni, attól el kell venni a gitárját, bebaszni a vízbe, aztán az illetőt jól megverni. Nos, egy percig nem kétség, hogy velük is ezt kéne tenni, azt meg direkt nem néztem meg, hogy szemüveges-e valamelyik, mert akkor még súlyosabb lenne a helyzet. Ettől persze még hallgassatok csak Soft Packet.